Nevezzük a történet főszereplőit Ádámnak és Évának. Egyrészt az egyszerűség kedvéért, másrészt, mert Ádám, a Férfi Ősapáink egyik elfoglaltságát űzte nagy szeretettel, nevezetesen horgászott. Jó-jó, kicsit erős a hasonlat, hiszen régen nem létezett bojlis, féderes, match bot. Őseink sokkal szerényebb eszközökkel űzték ezt az akkor még létfenntartó tevékenységet. A világ változott ugyan, de a férfiakban (már amelyikben) bent maradtak ezek a régről hozott ösztönök, a vadászszenvedély.
A történet Ádámja is már gyermekkora óta hódol ennek a sportágnak.
Egy szép júniusi napon elindultunk hát a Pápa melletti Borsosgyőri horgásztóra horgászni. Elkísért bennünket apósom, hisz a vadászat magányosan nem annyira szórakoztató a Férfinak, kell egy társ hozzá, és ez esetben a Nő nem tekintendő annak! A női tábort erősítve csatlakozott hozzánk férjem húga is. 1/2 4 felé érhettünk oda. A fiuk egyből kiszúrták maguknak a "tuti" helyet, és megkezdődött a nagy kaland. Mi, lányok élveztük a napsütést, azaz csak élveztük volna, ha félóránként nem kellett volna a Férfiak körül asszisztálni: "ülj odébb, légy szíves, mert nem tudok Tőled bedobni!", "hozd el légy szíves a kocsiból a napszemüvegemet, mert nagyon vakít a fény, így nem tudok horgászni!" "Nagyon megszomjaztam, hozz nekem légy szíves egy doboz sört!" - ugyanis a Férfi ember csak a végszükség esetén hajlandó a stéget, a horgász helyet elhagyni. Így a feleség, és a Húg kénytelen köröket róni a büfé, az autó, és a férfiak között. Amúgy nem ment olyan rosszul Ádáméknak, volt bőven kapás, sok keszeg, illetve kisebb (2-3 kilós) pontyok is horogra akadtak. Persze minden alkalommal azzal a titkos vággyal vágnak neki az útnak, hogy ezúttal megdöntik az éppen aktuális fogási rekordot (Férj: 10,5 kilós ponty, Após: 4,5 kilós ponty). Ez most úgy látszik nem sikerül. Eltelt a délután, az utolsó bedobás következett mindkét férfinak. De elszólította őket a szükség (a sör megtette a hatását. ), és addig arra kértek bennünket, lányokat, hogy üljünk a helyükre, és figyeljük a botokat. Odaülve az esélytelenek legnagyobb nyugalmával kijelentettem: "mindjárt fogunk egy 10 kilós pontyot." Ahogy ezt kimondtam, látom, hogy kapás van, berántom a botot (lehet, hogy nem ez a szakkifejezés erre a műveletre), és érzem, hogy nagyon nehéz. Visszaértek a fiúk, mindenki körém gyűlt, és irányított, hogy mit hogyan csináljak. Persze ez sem volt egyszerű, hisz nálam itt megállt a horgásztudomány. "Húzd be a féket!"- kiabált a Férjem. Jó-jó, de az hol is van? És hogyan is működik? Én eddig csak az autóban ismertem ilyet. Aztán jött a következő instrukció: "emeld a botot!" - könnyű azt mondani, én örültem, hogy tudom egy kézzel tartani a botot, nem hogy még emelgetem is."Ne csinálj semmit, engedd, had menjen! "Most akkor mi van? Mit kell tennem? Elengedjem? "Tekerd, tekerd, tekerd!" Mit? Mol? Hogyan? Az első 5 perc után aztán kezdtem megérteni, hogy mit jelentenek ezek a vezényszavak, és berogyasztott térdekkel, begörcsölt kézzel próbáltam követni és mindent jól csinálni. Kezdtem ráérezni a technikára, és engem is elkapott a "horgász-láz", valami megmagyarázhatatlan izgalom lett úrrá rajtam, vagy csak átragadt rám a Férfiakról. Aztán meg én kiabáltam izgatottan: "most mit csináljak?" Ahogy Férjem hátrébb lépett, rémülten szóltam neki: "most ne menj el, ne hagyj itt!". Közben a tó tulajai, munkatársai is felfigyeltek a nagy attrakcióra, már csak azért is, mert közben bezárt a tó, csak mi voltunk már ott! De ugye az ember lánya mégsem hagyhatja ott élete nagy fogását! Így hát küzdöttem tovább. A hal lassan (15 perc kemény harc után) kezdett fáradni, és kidugta az orrát a vízből, most már látszott milyen szép nagy példánnyal állunk szembe, én pedig megsajnáltam a halat. Szegény, esélytelennek éreztem a küzdelmet. A Férfiak érezvén elgyengülésemet, dupla erővel próbálták rám zúdítani az adrenalint, és a férfi-vadászérzést. Férfiúi büszkeség is van ám a világon! Először is: hogy nézne az ki, hogy itt küzdünk záróra után, és nem fogjuk ki a halat? Meg aztán milyen jó lesz eldicsekedni a haveroknak, hogy milyen nagy halat fogott az asszony. Végül meglett életem nagy fogása. 9,5 kilós ponty. Eddigi "rekordom" 2-3 kiló körül mozgott. Most következett számomra a legnehezebb rész, meg kellett fognom a halat a fotózáshoz! Ugyanis az ilyen méretű halakkal már felkerül az ember (lánya) a virtuális dicsőség táblára a neten. Én szívesen átengedtem volna a dicsőséget a Férjemnek, de Ő ragaszkodott hozzá, hogy mivel én fogtam a halat, nekem kell a fényképen is szerepelnem. A kedves halőr is látta rajtam a visszakozást, így beérte egy képpel is, miközben persze a Férjem is segített fogni a nagy halat.
Hazafelé elgondolkoztam, lehet, hogy mégiscsak van tehetségem ehhez a sporthoz, hiszen most horgásztam talán negyedszer, és lám milyen nagy halat fogtam! Kedves férjemnek, ki évek óta látogatja a horgász tavakat csupán egy kilóval nagyobb a rekordja. Úgyhogy hajrá Lányok, Asszonyok, lehet, hogy ebben is mi vagyunk a jobbak? :-))